A Tara
Szerbia legnyugatibb nemzeti parkja.
Szerbia nem tipikus turisztikai célpont. Pedig, ha rászánjuk
magunkat egy kalandozásra fantasztikus helyeket fedezhetünk fel.
Egy véletlennek köszönhetően jutottunk el első alkalommal közösen Szerbiába.
Az interneten kalandozva bukkantunk rá Szerbia leghíresebb trombitafesztiváljára.
Gondoltuk, ha már ott járunk, nézzünk körül egy kicsit a környéken.
Így jutottunk el a TARA vidékére. Mint idegenek, felkerestük a
területet felügyelő nemzeti park igazgatóságát, adjanak tanácsot, információt,
mit érdemes megnézni nekünk, fotósoknak.
Ekkor kerültünk kapcsolatba Boriša Čolić-cal, aki nagyom megörült a külföldi fotósoknak. A
beszélgetés során felajánlotta, ha van kedvünk látogassunk vissza máskor is.
Ezzel a meghívással élve már többször mentünk vissza a TARA vidékére, a nemzeti
park vendégszeretetét élvezni.
A TARA Szerbia legnyugatibb kiszögelése, a Drina által részben
körbeölelt hegyvidék. A területe kb. 50 km hosszú és mintegy 22 km
széles. Területe 183 km2. Átlagos tengerszint feletti magassága 1200 m, így a
középhegységek sorába tartozik. Van
olyan pontja, ahol majdnem 1000 méter mélység tátong alattunk. A Drina szurdokban
egyes helyeken alig szélesebb a folyó 100 méternél és a fejünk fölött 7-800
méterre tornyosulnak a csúcsok.
A hegység unikuma, a csak itt előforduló a szerb lucfenyő, vagyis a
Pančićeva omorika. Nevét Josip Pančić-ról, az 1855-ben a fát leíró felfedezőről
kapta.
Már történtek lépések 1950-ben, hogy védetté nyilvánítsák a területet, de a
nemzeti park megalapítása csak 1981-ben vált valóvá. A nemzeti parkká
nyilvánított térség nagysága 19
175 ha.
Az együttműködésnek köszönhetően a nemzeti park 2012-ben Becker Irén és Szabó Béla, valamint Uros Petrovics egy alkotásának
felhasználásával adott ki naptárt. A 16 éve megrendezésre kerülő, a Szerbiai
Art Direktorok Klubja által meghirdetett Kalendar pályázaton a kiadvány
különdíjat kapott.
Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni Milica Tomić-nak és Boriša Čolić-nak,
valamint a nemzeti park munkatársainak, akik kísértek és segítették munkánkat.
Külön köszönet a Tara kolostor igumánjának, hogy lehetővé tette számunkra a
fényképezést abban a kolostorban, ahonnét a hagyomány szerint azok a
szerzetesek indultak a vidék lakóival az 1600 évek végén, akik a mai Szentendrét
alapították.
Becker Irén és Szabó Béla
