Megnyitó (Természet[l]esen)

Tisztelt tárlatlátogatók, egy nemrég alakult fotós alkotócsoport első bemutatkozásának vagyunk részesei. Az Exposia csoport kezdeményezője Balázs Ödön és Fülöp Lóránt, fiatal fotósként mindketten jelentős sikereket mondhatnak magukénak, az elmúlt években több alkalommal emelték ki őket szakmai díjakkal alkotói pályázatokon. Az alkotás általában egyéni foglalatosság a fotográfiában, ám ők ezt közösségi tevékenységgé szeretnék tágítani. Ezért az Exposia azt tervezi, hogy közösen fotózzanak, egymást bevonják és egymás módszereit, technikáját megismerjék. A lényeg, hogy az alkotást, a munkát serkentsék, és folyamatosan dolgozzanak. Az alkotás szabadságát pedig mindennél előbbre valónak tartják. Ennek az első kiállításnak az anyagát természetfotókból válogatták. A címe: Természet(l)esen.
A címbeli szójáték: természetesen és természetlesen egyértelmű utalás arra, amit ők most a legfontosabbnak tartanak, vagyis hogy szűkebb és tágabb környezetünkkel ismerkedjük meg jobban, mert azzal többet kell törődnünk. Az, amit általában a természet szó jelöl, legtöbbünkben azt a kellemes, sokszor csodálatra méltó környezetet idézi fel, amelyről senki se mondana le jószántából. Mert a hegyeket és a vizeket, a növényeket és állatokat akkor is magunkénak érezzük, ha tulajdonjogilag nem is mondhatjuk magunkénak. Mi újat tud megmutatni nekünk egy vagy jelen esetben több fotós ezzel kapcsolatban? Elég végigpillantani a kiállított felvételeken, hamar megállapíthatjuk, hogy a környezetünknek sok apró részletét egyáltalán nem ismerjük, vagy ha tudunk is róla, talán soha nem láttuk így, mint ezeken a képeken. Részben azért, mert legtöbbünknek a fű az fű, a virág pedig virág, vagyis átsiklunk e fölött a hatalmas gazdagság és sokszínűség, változatosság felett. Az Exposia csoport mintha azt mondaná: ne tegyük ezt, hanem inkább hajoljunk le, mint ahogyan ők tették képkészítő kis dobozukkal, mert megéri a látvány. Vagy lessük meg a feszülő izmú vadállatokat, a felhők játékát a sziklák körül. Élmény lehet a fák közé beszűrődő fénynyalábot úgy látni, ahogyan egy évszakban csak néhány napig világít körbe, mert aztán dúsabb vagy gyérebb lesz a lomb, elkergeti vagy odahozza a szél a felhőket, szóval valami egészen megváltozik. Nevezzük jó értelemben képcsapdának a fotográfiai felszerelést, ami kitűnő eszköz arra is, hogy ezeket a képi élményeket megoszthassák másokkal is. Azokkal is, akik sose jutottak még fel egy hegycsúcsra, hogy láthassák a csupasz sziklákon a délutáni fényeket, vagy nem volt idejük, türelmük meglesni, ahogyan egy bogár végigmászik a fűszálon – pedig ugye, milyen közismert pillanatai a mi életünknek is? Az Exposia csoport itt kiállító tagjai: Balázs György, Balázs Ödön (Székelyudvarhely), Fülöp Lóránt (Agyagfalva), Kibédi Sándor (Székelyudvarhely), Kuthi Lázár (Felsőboldogfalva). Meghívottak: Hajdu Tamás (Nagybánya), Kerekes István (E-FIAP, Mosonmagyaróvár, Magyarország), Tóth Zsuzsanna (MFV, Hatvan, Magyarország). Közös bennük – a földrajzi távolságok ellenére is –, hogy ugyanaz a friss megismerésvágy dolgozik bennük, és mindegyikük életében legalább egyszer bekövetkezett az a pillanat, aminek a varázsa minden embert izgalomba hoz: valami csodás látványnak voltak részesei. Abban különböznek mitőlünk, hogy mi ha láttuk is ezt a csodát, nem rögzítettük. Ami pedig csak az emlékezetben őrződik meg, az idővel torzul, megkopik, és bármennyi szót hívunk magunk segítségére, azt az élményt egészében átadni másnak nem tudjuk. Ők viszont igen. Ha a témákat vesszük számba, nagyon hosszú a sor. Balázs György verőfényes sziklái mintha a hatalmas erők pillanatnyi nyugalmáról tanúskodnának, valahol a világ tetején, Balázs Ödön ritka pillanatként kapta el a szétterített hókristályokat, és az élet áradásaként láttatja a tavasz dús színeit. Fülöp Lóránt például a hóba szél vonta vonalak különleges rajzolataival hívja fel a figyelmet a természeti erők látványteremtésére, Hajdu Tamás a pókháló finom rezzenéseivel rajzolja meg a mikrovilágot, Kerekes István hangulatos madárportréi és nyulas csoportképe, Kibédi Sándor meleg hangulatú téli erdőrészlete meg a békaszerelem témája, Kuti Lázár virág- és tócsendélete, hangulatos tájképei ragadják meg a figyelmet. Tóth Zsuzsanna levélre kapaszkodó békája a világba bámuló embert asszociálja, míg külön világokként láttatja a vízcseppekben tükröződő környezetet. Az ember – most az egyszer – úgymond csak hiányában van jelen ezeken a felvételeken, és az Exposia tagjainak értelmezésében hatalmas feladatot kap: óvnia, védenie kell azt, amit itt a képeken látunk, egyszóval vigyázzon erre a világra, amíg nem késő. Amíg nem tesszük koszosabbá, amíg nem válik pusztábbá, amíg még kedvünket leljük benne. A szépségek feletti csodálatunk mellett ott a felelősség is. A zergék, békák nem szervezhetnek tiltakozást az őket ellepő szemét miatt, ők csak továbbállhatnak, ha még van hová, vagy pedig belepusztulnak. De a virágok nem tudnak elvándorolni, és a vizek sem változtatják meg a medrüket… Szóval ez a mi nagy felelősségünk, mert ez a kiállítás nem csupán gyönyörködtetni kíván, hanem gondolkodtatni is. Mégis az esztétikai érték által tartja a tükröt elénk, mert hát – gondolom én – nem lett volna nehéz olyan felvételeket előkeresni, amelyek a mozgósítást sokkal hatásosabb, de más típusú látvánnyal érnék el. Maradjunk azonban még egy gondolat erejéig a művészetek feladatvállalásánál. Milyen eszközei vannak az alkotóknak arra, hogy befolyásolhassák a művészetek kedvelőit, hogy cselekvő részvételre serkentsenek egész tömegeket? A hosszan sorolható lehetséges válaszokból egyetlen egyet emeljünk ki – ez a hitelesség. Egyrészt az alkotó személyes hiteléről van szó, ami lemérhető a mindennapi cselekedeteiből is, amilyennek magánemberként megismerhetjük. Másrészt pedig – teremtő emberként – a világ sok millió látványkockájából mit ragad ki és mit tesz elénk? A madársuhanás pillanatai, a felhőkön átsugárzó fény játéka élményként tud-e bennünk is élni? Mert a nem személyes élmények iránti közömbösség rossz szele könnyen kisöpri belőlünk a mások által ajánlott látványt. Ennek a kiállításnak az alkotók szándéka, akarata szerinti egyik tanulságát a következőképpen fogalmazhatjuk meg: vigyázz, ember! A ritkán megfogható káprázatot csupán csodáld, de ne rendezd át kezed nyomának néha ártalmas simításaival! Ha az Exposia csoportról első hallásra legalább ennyit megjegyzünk, akkor nem csupán az itt kiállított képek látványát visszük magunkkal a jól szerkesztett kiállítási katalógussal együtt, hanem részesévé lehetünk egy olyan – részben képi, másrészt pedig valóságosan létező – világnak, amelyet a fotósok körülöttünk újból felépítettek, most, ennek a kiállításnak az alkalmával, de mi is megkereshetjük, hiszen karnyújtásnyira van tőlünk. Néha lehajlunk hozzá, hogy jobban láthassuk, ám legtöbbször felnézünk rá csodálatunkban. Ezen az úton indíthat el ez a kiállítás. Legyünk mindig friss figyelemmel, természetlesen!

P. Buzogány Árpád

(elhangzott: Székelyudvarhelyen, 2009. április 9-én,
a Művelődési Ház Koncerttermében)