Emberközelben
címmel 2012. november 5-én, hétfőn 18 órakor Molnár
István Géza (Eger) és Szabó Béla (Győr)
fotóművészek nyitják meg az Exposia Alkotócsoport fotókiállítását a gyöngyösi
Mátra Művelődési Központban (Barátok tere 3.). Közreműködnek Kalocsai Mária –
ének és Nagy Tibor (Wyrág) – kobza.
A 2009
májusában (Székelyudvarhely - Erdély) indult csoportosulás a székelyföldi
fotográfus palettán az egyetlen olyan társulás, amely az említett régión kívül
magyarországi alkotókat is fölsorakoztat. Legutóbb 2011. május 24-én,
a
székelyudvarhelyi Sportcsarnokban szervezett Tavaszi expón jelentkeztek,
Emberközelben című tárlatukkal, amelyen 25 alkotó vett részt munkáival, határon
innen és túlról. A tárlaton olyan fényképészek is szerepeltek, akik nem tagjai
az Exposiának, mint meghívottak vettek részt. A korábban már több alkalommal és
több témával bemutatkozó alkotócsoport mostani anyaga is az Emberközelben címet
viseli, azzal a különbséggel, hogy a jelenlegi tagok közül kilenc fotós munkája
látható, tekinthető meg ezen, nevezetesen: Antal
Levente (Sepsiszentgyörgy), Balázs
Ödön (Székelyudvarhely), Fekete Réka
(Székelyudvarhely), Kerekes István
(Kazincbarcika), Kozma Erzsébet
(Zetelaka), Kuthi Lázár
(Felsőboldogfalva), Tiszavölgyi Zsolt
(Füzesabony), Tóth Zsuzsanna (Hatvan)
és Vass Lehel (Székelyudvarhely).
Ennek a
kiállításnak a képeit, bár több alkotó felvételeiről van szó, a cím jellemzi a
legjobban: Emberközelben. Mindegyik képkocka főszereplője az ember, mégis
helyzetkép, portré, szociofotó, vagyis több műfaj sajátos lehetőségei által
látjuk őket.
A
fényképészek terepe többnyire Udvarhelyszék (Hargita megye), életmódjában
változatos vidék, a hagyományos mesterségektől a legújabb technikai újításokig
mindent egy-egy településen szinte egymás mellett láthatunk. Így van ez az
ember esetében is: munkáját végző kovács, fonó és szövő asszony, juhászok,
elpepecselő idős férfi, meg sok portré: koszos kisfiú, prófétaszerű öreg arcok,
vidáman emlékezők, a pihenés, az öröm vagy éppen az ima pillanataiban. Az egyes
embert is látjuk, a kis sarkakban egy-egy gyereket, magányos felnőtteket,
gyászolókat és jóízűen elbeszélgetőket. Komor öregeket és derűs gyermekeket,
illetve vidám öregeket és durcás, sértődött kisgyereket.
A munka
és pihenés, megszusszanás perceit épp annyira fontosnak tartották megörökíteni,
mint a kamerának ritkán kínálkozó különleges alkalmakat: a fintorgó gyereket, a
merengő vagy gyászoló felnőttet.
Emiatt
az arc sosem semleges. Láttatja, vagy éppen elfedni próbálja az érzelmeket,
hangulatokat. Ott rezeg körülötte a boldogság, az izgalom, vagy éppen a méla
csönd, az emlékezés szomorkássága dermeszti meg a levegőt.
A kamera
közel férkőzött az archoz, mi, nézők pedig közelebb kerülünk egy-egy
helyzethez, sorshoz. Ez bevallott célja a kiállítóknak: a mindig más ember, a
szinte percről percre változó arc és a hozzá tartozó sorsok láttatása.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése